Visszajelzések a lezárult debreceni és a budapesti CSÉN Módszertani alapképzésről
Az idei nyáron párhuzamosan 2 helyszínen került megrendezésre a „BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT”® Családi Életre Nevelés program Módszertani Alapképzés, összesen 3 csoportban, ebből 2, augusztus végén sikeresen lezárult. A 3. csoport képzése november végén zárul.
A Budapesti képzésre nagyrészt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye intézményeiben dolgozó pedagógusok jelentkeztek, akiknek a képzését 100%-ban az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye támogatta.
A debreceni képzésre pedig többségében a Hajdúdorogi Főegyházmegye intézményeiben dolgozó pedagógusok és hitoktatók jelentkeztek, mely a Hajdúdorogi Főegyházmege támogatásával valósult meg.
Ezúton is köszönjük a támogatásukat és bízunk benne, a képzésen résztvevő szakemberek már az idei tanévben is hasznosítani fogják a megszerzett tudást és a Gyakorlati Továbbképzés segítségével még 4 féléven át mentori segítséget is kaphatnak majd a CSÉNes munkájuk megalapozásához.
Néhány résztvevő visszajelzése:
„Szerintem a képzés hiánypótló és nagyon hasznos kompetenciákat ad át a gyerekeknek. Már tantárgyakba is érdemes lenne integrálni ezt a nézőpontot és módszereket.”
„Örülök, hogy részt vehettem ezen a magas színvonalú képzésen, ahol az oktatók jól felkészültek, és mindenkire egyenlően érzékenyek voltak. Rengeteg gyakorlati feladat útján ismertették meg a képzést, s ismerhettük meg önmagunkat is egyaránt. Elfogadó és egy kisebb közösséget építő hangulatban tanulhattunk s ez volt az életszerű példa arra, hogyan is kell ezt megvalósítani a gyerekek körében egy -egy foglalkozás keretében. Munkám során ez volt eddigi leghasznosabb és legjobb képzés amin tanulhattam, így csak ajánlani tudom mindenkinek!”
„A továbbképzésen olyan ismereteket kaptam. amiket az osztályfőnöki munkám során hasznosítani tudok majd.”
Az Elégedettségi kérdőív teljes 2023-as összefoglalását itt lehet megtelinteni.